Ablak a Világra - Utazási magazin


Velencei karnevál



Velencei karnevál

Velence az Észak-olaszországi város a lagúnák városa, az Adriai-tenger északi részén fekvő mocsaras vidéken terül el. A fény és a víz városaként is emlegetett ékkő az UNESCO világörökség védelme alá tartozik különleges városszerkezetével. A város romantikus hangulata, lagúnái és csodálatos épületei turisták millióit vonzza, de mégis a legtöbb ide látogató a Velencei Karneválra kíváncsi.

A Velencei Karnevál Európa egyik legszínesebb ünnepségsorozata nem hasonlítható Riói névrokonához. A város arculata ilyenkor megváltozik, mondhatni megelevenedik a történelem. A kosztümös emberek a régi korokat idéző utcákon sétálva rögtön fényképezésre sarkalják a látogatókat.

A februárban megrendezett két hetes ünnepségsorozat pogány gyökerekből táplálkozik, de mivel a kereszténység elterjedésével sem lehetett kiirtani az emberek szokásai közül ezért keresztény tartalommal töltötték meg. A Velencei Karnevál egyik jelképe a maszk, melyeket már régóta gyártanak a velencei mesterek, hiszen már Mátyás király korában is innen hozatták a díszes álarcokat és ruhákat. A kosztümök viselését régen jogszabályok rögzítették, ebből is látszik, hogy a karnevál milyen nagy jelentőségű a város életében. A forgatag kihagyhatatlan figurái a pantomimosok, és a történelmi maskarák. A leggyakrabban látott viselet a fehérre festett maszkból és a selyem köpenyből és ruhából álló jelmez, amely az egész testet eltakarja.

A leglátogatottabb helyszín a Szent Márk tér, ahol a nyüzsgő tömeget árusok és más rendezvények várják. Évente több mint félmillió látogató keresi fel Velencét a karnevál ideje alatt.

Megoszlanak a vélemények arról is, hogy ha nem áll módunkban ott tartózkodni a karnevál teljes ideje alatt, mikor érdemes felkeresni a Velencét? A karnevál elején vagy a végén.

A karnevál megnyitó ünnepségei szépek, mint ahogy a jelmezbe öltözött emberek felvonulása is. A karneválzáró ünnepségsorozata is gyönyörű, és idén Valentin-napra esik. A kettő közötti választás tehát nem egyszerű. De ha a karnevál igazi hangulatát szeretnénk megragadni, akkor egy egyszerű hétköznap is ideális a látogatásra. Ilyenkor kevesebb a turista, a kávézók és éttermek sincsenek annyira tömve mint a hétvégéken. De ha már megcsodáltuk Velence látványosságait (több mint 100 templom, palota és tér), akkor is könnyedén lehet elfoglaltságot találni. Érdemes ellátogatni a környező szigetekre, ahova rendszeres hajójárat visz, vagy kipróbálni a ma már csak sétacsónakázásra használt gondolát.

Velencében is megtalálható a jellegzetes olasz kávézók, ahol gazdag választékkal és a magyar ízlésnek talán erős kávéval várják a vendégeket. A tésztaételeket nagy választékban kínálják az éttermek, viszont pizza vékony tésztájú és keményre sült.

És végül néhány jó tanács a rutintalan karneválozók számára. Érdemes csak annyi csomagot magunkkal vinni a városi sétákra, amit könnyű cipelni, és nem jelent problémát a szállításuk a zsúfoltabb utcákon sem. Bár a jelmezesek gyönyörű színekben pompáznak és az épületek is egyedelállóak, mégsem célszerű az egész utat a fényképezőgép háta mögött tölteni. A vásári forgatagban természetesen számtalan szebbnél-szebb ajándéktárgyakat lehet kapni, de mivel nagy részük törékeny ezért a kirándulás végére érdemes halasztani a bevásárlást. Az árusoknál egyébként lehet alkudni, amit legegyszerűbben a nemzetközi nyelv (a mutogatás) segítségével lehet megtenni.

A Velencei Karnevál Európa egyik kulturális látványossága, amely nem messze található hazánktól. Kényelmes tempóban is 12 óra alatt elérhető, de kedvező árú szervezett utak sokasága kényelmes lehetőséget nyújt egy februári kikapcsolódásra. A szállások sok árkategóriában elérhetőek, de akkor sem kell kétségbe esni, ha Velence helyett csak a környező településeken kap szállást. A szervezett utak előnye, hogy leveszik a szervezés terhét az utazókról, és sok alternatív programot kínálnak a karnevál időtartalmára is


Forrás:   



Keresés
8 885 utazás 351 451 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?
További úti célok


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak